2011. február 1., kedd

Kollégiumok

Szöveges leírás:
A kollégiumokat nagyon sok szempont szerint lehet megkülönböztetni, ezek közül a főbbek és jellemzőik:

Középiskolás:
egyházi (az alapítóktól függ, hogy mely vallási közösséghez tartozik, lehet oktatási intézményhez kötni, de lehet csak a vallás az összekötés az ott lakók között)
alapítványi (alapítványi támogatásokból üzemeltetett és fenntartott intézmények)
állami (állami oktatási intézményhez/intézményekhez kapcsolódó kollégiumok)
bentlakásos iskola ( az iskola minden tanulója ott lakik, nem csak azok akik rászorulnak)
koedukált/nem szerint szét választott kollégiumok

Egyetemi
egyetemhez kapcsolódó, csak lakó (az állami intézményben tanulók számára, a költségek nagy részét az egyetem fizeti, a hallgatóknak kedvezményesen biztosít lakhatást)
egyetemhez kapcsolódó, szakkollégium (a szakba magasabb szintű elsajátítását elősegítő kollégiumi közösségek, kollégiumi intézmények)
egyházi kollégium (nem csak egyházi egyetemhez kapcsolódhat, hanem  vallási közösség által fenntartott bármely intézményben tanulók számára is)
alapítványi kollégium (alapítványi támogatásokból üzemeltetett és fenntartott intézmények)
szakhoz kapcsolódó, nem egyetemhez (bármely oktatási intézményben azonos szakot tanulók számára)
Studentwohnheim: ezek lényegében megosztott lakások, apartmanok, általában egy diákhoz egy lakószoba tartozik és több diák közösen használja a konyhát, fürdőt, hasonló az itthoni albérletes felosztásokhoz
Apartman villages: egy helyen vannak összesűrítve a hallgatók lakásai, mint egy kis közösség úgy élnek együtt
szövetségi házak: diákszövetségekhez kapcsolódó házak, ahol a szövetség tagjai együtt élnek
diákszállók( egész épületek, ahol diákok bérelhetnek maguknak lakást, szobát és az épületben különböző szolgáltatások találhatóak(étterem, kávézó…)

Források:
Internetről - működésekről, felépítésekről
Könyv, folyóirat
"A Modern More or Less Humane", by Joseph E. Pollack, ArchitectureWeek
Baker Dormitory compared with Simmons Hall, pC1.2: könyvtári, de neten is lehet belőle pár képet találni
Neufert, Ernst: Építés- és tervezéstan :nagyon drága könyv, nekem megvan pdf formátumban az egész
DETAIL 2008/9  Studentwohnheim in Kopenhagen : sok a netes tartalom róla, de az újságban van alaprajz, metszet, helyszínrajz
DETAIL 2009/10 Studentwohnheim in Austin: van benne alaprajz, metszet, helyszínrajz
DETAIL 2008/9 Studentwohnheim in Ljubjana:van benne alaprajz,helyszínrajz, metszet, a DETAILok megtalálhatóak a BME könyvtárban, valamint a nemsokára a Bercsényi Kollégiumban megnyíló könyvtárban is lesznek
OCTOGON 2002 /5 Az aszódi evangélikus gimnázium éületegyütese
Ezeket a Középülettervezési Tanszék könyvtárában lehet mind megtalálni, nem néztem ár őket mind, de a kollégium példákhoz ezeket sorolták fel, mint meglévő anyagot
l’architecture d’aujourd’hui 323 44. old.
Review 1092 44. old.
Review 1236 42. old
Japan Architect 2001/ spring 88. old
Alaprajz 2001/5 64.old.
Ark 2001/5 52.old.
DK 2002/3 170.old.
Review 1283 37. old
Review 1283 36. old.
Alaprajz 2004/1 24. old., 36. old.
Magyar Épít_m_vészet 2007/2 12. old.
DK 2007/6

Példák interneten
Magyarország:
Németország:
click to return   http://www.raumzeit.org/bilder/bremen_03.jpg
Hollandia:
ninth floor plan   
Franciaország
booklet_final_page_03.jpg   1.jpg
USA
Baker Dormitory · Cambridge, Massachusetts – Alvar Aalto
http://data.greatbuildings.com/gbc/images/cid_baker_dorm_maw_001.jpg
Dánia:
Tietgen Dormitory
Szlovénia:
Szlovén kollégium lefilmezve
http://www.bevkperovic.com/pictures/11_KAM2818.jpg   http://m.blog.hu/ta/tarsas2010/image/kulfoldiek/BevkPer_011alpr02.jpg
peremterületekhez példa:
sportszálló diákoknak
pályázat diákszállóra:

Bányai Ágnes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.